4.Fejezet
Először is, Boldog karácsonyt!
Sajnálom, szánom-bánom az összes bűnömet, mert nem frisseltem már egy hónapja. Tényleg nagyon sajnálom, DE végre valahára sikerült összehoznom a negyedik fejezetet.
Nem is akarom húzni az idegeket, boldog karácsonyt, és itt a negyedik feji!
És még el nem felejtem, Új közvéleményt kutatok!
4. Újra dobog a szívem
Tíííp, tíííp, SMS! Hallottam meg valahonnan a távolból a mobilom visítását. Előkotortam a táskámból, és a kijelzőt bámultam. Emilio küldött üzenetet.
„Szia! Ráérsz holnap? Elmehetnénk mozizni! Rád férne egy jó kis közösségi program! Válaszolj! Em.”
Ennyire látszódna rajtam? Pedig nem akartam, hogy a többiek is észrevegyék, a mostani, kicsit depis hangulatomat. Em mindent észrevesz. De miért is ne mennék moziba? Tényleg jó ötlet!
Kíváncsi lennék, mostanában milyen filmeket játszanak? Nincs kedvem a csöpögős filmekhez, és szerintem Emilionak se. Kalandfilm, horror jöhet. A vígjáték határeset. Attól függ, hogy milyen hangulatban kelek fel holnap.
Bepötyögtem a választ és el is küldtem az SMS-t.
Megcsináltam a házim, letusoltam, és bedőltem az ágyba. Totál káó. Teljesen kiütöttek. Ma szerencsére nem álmodtam semmilyen szörnnyel, svájci bicskás szellemmel.
Reggel kipihenten ébredtem. Még egy teljes hétvégére való programot ki kell agyalnom. Anyukám most legújabb könyvét reklámozza világszerte. Jól ír csak, tele van mindig helyesírási hibával. Azt hiszem ezt tőle örököltem, én sem tudok rendesen leírni egy mondatot sem. Igazándiból nem szoktam Anya könyveit olvasni. Öhm, ő pszichiátriai könyveket ír gyereknevelésből, és ifjú agyturkászoknak tanácsol mindenféle technikát.
Nem is merek beleolvasni, még csak az kéne! Anya és a gyereknevelés… Itt ülök itthon, az anyám több ezer kilométerre még egy SMS-t sem kaptam tőle, de ő a gyereknevelésről oktatja a népet.
***
Kellemes levegőt fújt a légkondicionáló. Kicsit hűvös, de nem fagyasztja le az orromat. A mozgólépcső ütemes kattogása kellemes háttérzajt adott. A bevásárlóközpont nyüzsgött, mint mindig. Ember, ember hátán. Hosszú sorok kígyóztak az üzletek kasszáinál. Az üzletek előtt nézelődő népek, és kartonemberek, akik egy-egy filmet reklámoznak. Van itt minden.
– Azt hiszem elhagytál valamit. – kocogtatta meg a vállamat egy ember. Ijedtemben nagyot ugrottam. Amikor sikerül kicsit összeszednem magam, és lenyugtatni magam, hogy ő egy emberi lény, és csak segíteni akar, egy álomszép arccal találtam szemben magamat. Közepes hosszúságú, barna haja oldalra volt zselézve. Hűséges, zöldes barna szeme nyugalmat árasztott. Csak néztem tökéletes arcát, íves járomcsontját, és telt ajkait.
Amikor nekem is kínossá vált a vizslatás, sajnos újra a hatása alá kerültem. Észrevette, hogy hosszasan legeltettem rajta a szemem, ezért, szája mosolyra húzódott. Ezzel még egy pofont adva józan eszemnek. Kivillantotta mind a harminckettő tökéletesen fehér fogát. Először azt hittem ilyen mosoly csak a fogkrémreklámok megbuherált képein vannak. Ezek szerint mégsem. Néhány másodpercnyi bámulás után végre, valahára utolért az agyam, és összezártam a résnyire nyílt ajkaim. Megráztam a fejem, mintha azzal ki tudnám tisztítani minden piszkos gondolattól. A fantáziám élénk. Olyannyira, hogy még engem is meglep. Anyám, két perc alatt egy perverz állat lettem.
Visszapörgettem az időt, hogy kicsit képben legyek, mi is volt a kiváltó oka az áramszünetnek, ami az agyamban keletkezett.
Elhagytam volna valamit? Mim nincs meg? Mobil, pénztárca, rúzs, sminkcucc, zsepi. Azt hiszem, mindenem megvan.
A fiú megköszörülte a torkát. A kezére pillantottam, és azt hittem menten elájulok. Vér ciki. Atyaég, ez honnan pottyanhatott ki? Gondolkoztam, miközben éreztem, hogy az arcbőröm felforrósodik, és a fülem tövéig pirulok. Elvettem a kezéből a tamponos dobozt, ami tartalékban hordtam magamnál, mert sosem tudni mikor üt be a krach.
– Köszönöm – motyogtam, miközben a táskám mélyére süllyesztettem a dobozkát. Ő biccentett, megfordult, és eltűnt a sokaságban. Nekem az ellenkező irányba kellett mennem. Sajgott a szívem, ha arra gondoltam valószínűleg most találkoztam először és utoljára ezzel a pasival. Hacsak nem futok vele össze a WC-nél.
„Hjajjj a szívem annyira fáj…” Itt volt egy tökéletes HF* és én még csak a nevét sem tudom. Cím, mobil, e-mail, msn, valami! Ez az én szerencsém. Most tuti őrültnek néz! De annyira ismerős ez a fiú!!! Honnan ismerem? Mintha már láttam volna? De biztos vagyok benne, hogy sohasem találkoztunk. Azt megjegyeztem volna, ha a vonaton ilyen sexi pasival találkozom.
„Ough! Miért vagyok én ilyen szerencsétlen?”
Elkeseredetten lépkedtem a mozi felé. Most már kalandfilmhez sincs kedvem, romantikushoz meg végképp nem! Ilyen szívfájdalommal, kizárt, hogy végig tudnék nézni két és fél óra enyelgést.
Em éppen a jegyeket vette át, amikor észrevettem. A háta mögé lopóztam, és eltakartam a szemét.
– Na, ki vagyok? – torzítottam el a hangom, a poén kedvéért.
– Őőőő, csak nem Liza? – ironizált.
– Jajj, honnan jöttél rá? – kérdeztem, de a válaszra már nem tudtam figyelni. Minden érzékszervem lekötötte a felém közeledő fiú látványa. A szívem hevesen vert, mint egy kalitkába zárt kismadár. „Felém jön! Atyaég, felém jön!” – visongtam magamban, de azt sem tudtam örüljek ennek, vagy gyorsan húzzak el a francba. Végül a lábaim a szőnyegbe gyökereztek és lesz, ami lesz alapon ott maradtam.
A fiú még mindig felénk tartott, és értetlen arckifejezése is imádni való volt. Kezdett izzadni a tenyerem, és egy óriási szilvás gombóc nőtt a torkomban. Meg kellett erőltetnem magam már ahhoz is, hogy nyelni tudjak. „Anyám, hogy áll a hajam? Nincs elkenődve a sminkem? Remélem nem koszos a cipőm. Jajj, ne a talpa csupa kosz. Csak nem veszi észre, vagy mégis?” Gondolatban már tövig rágtam a körmeimet az izgalomtól. Itt egy irtó helyes srác, és én nem vagyok a legjobb formában. Ez az én szerencsém. Bár, ha ki sem dugom az orrom otthonról, akkor nem is látok ilyen szép arcot.
*HF = Helyes Fiú
Puszi: Wedó
