Sziasztok! Ezúton szeretném megköszönni (mégegyszer) Enikőnek, hogy segített megcsinálni a FÉ 5. fejezetét. A bemutatkozást barátnőm írta, mert én nagyon el voltam havazva... Remélem tetszeni fog nektek, jó olvasást!
5. Fejezet
Ő persze tökéletes volt. Nem tűnt zavartnak és idegesnek, mint én. Uramisten!
Még öt méter és ideér! Mit fogok mondani? Hello, én vagyok a lány akinek összeszedted a tamponos dobozát, emlékszel? Még három méter
Hát azt hiszem, ez elég bénán hangzana. És ő vajon mit válaszolni? Persze, hogy is felejthetnélek el…Még két méter. Istenem mi lesz most? Egy méter… Ideért. Végem.
-Azt hiszem még nem volt alkalmam bemutatkozni, Domenico vagyok. – villantotta rám bizonytalan, de tökéletes mosolyát.
-Ömm. Hello. Én… - Oh, hogy pont most kell leblokkolnom.
-Liza. – segített ki Emilio egy halk, de annál gúnyosabb kuncogás közepette.
A máról már jól ismert vörös szín kezdett megjelenni az arcomon. Újból.
Inkább fel se mertem nézni, nem akartam látni, ahogy kiröhögnek.
-Szia Domenico! Azt hittem, hogy ide se érsz! – erre már muszáj volt felkapni a fejemet.
-Kár lett volna kihagyni, ugye? Úgy hallottam remek a film. Te mit gondolsz Liza? –kérdezte. Hangja lágy volt és épp olyan tökéletes, mint ő maga.
A döbbenettől szólni sem tudtam. Egyrészt mert ráébredtem, hogy Emilio és Domenico ismerik egymást. Sőt, egész jó haveroknak tűnnek. Másrészt hozzám szólt, és ráadásul, még a nevemet is megjegyezte. Végül még is sikerült egy értelmes mondatot kinyögnöm mindenféle dadogás nélkül. Ez tiszteletre méltó teljesítmény egy ilyen pasi jelenlétében. Ráadásul tőlem.
-Valóban. Én is így hallottam. – válaszoltam.
Belenéztem Domenico csodálatosan szép szemeibe és szinte kővé dermedtem a gyönyörűségtől. Nem tudom meddig állhattam így.
-Öt perc és kezdenek, szerintem ideje bemenni és leülni. – Emilio hangja távolinak tűnt, de felfogtam, amit mondott.
A testem valahogy nem engedelmeskedett az agyamnak, nem voltam képes elindulni a vetítőterem felé. Végül Domenico indult el, én persze még nem tudtam mozdulni az ámulattól. Ennél ragyogóbb szempárt még soha nem láttam.
-Gyere Liz, menjünk – oldott fel a varázslat alól Emilio.
Elindultunk Dom után. Szívem hevesen vert. De felötlött bennem, a kérdés, Emilio honnan ismeri Dominicot?
-Te, honnan ismered? – böktem oldalba Em-et.
-Kit? Ja, Domenicot? Régi haverom – válaszolta halál lazán, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy az ember egy ilyen megtestesült tökéletességgel haverkodik.
Beültünk a filmre. A függöny széthúzódott, és megindult a reklámáradat. Nem figyeltem a műsorra, azon izgultam, hogy feltegyem-e a kezem a karfára. Nincsen semmilyen baci-, vagy karfa-fóbiám, de Dom karja is a huzaton pihent. Tolakodónak venné-e? Vagy természetesnek találja? Esetleg észre sem veszi?
Mellettem bal oldalamon Em ült, jobb oldalamon Dom ült. Emilio hangosan rágcsálta a popcornt, és csak annyit hallottam a fiúból: Cs-cs, Nyumm, nyumm, cs-cs, gcs, nyumm, nyimm.
Elsötétült minden, és a film kezdetét vette. Hogy miről szólt? Hát, ha karóba húznak se tudnám megmondani. Eléggé el voltam foglalva… Dom kezét néztem, hol arcára sandítottam, és gyorsan visszasüllyedtem az ülésbe, ha kiszúrta. Azt hiszem legjobban Em szórakozott.
Egyetlen filmrészlet maradt meg bennem, de azt mintha belevésték volna az agyamba. Éjszaka a sötétségben, csak a Hold világított. Egy madárka dalolt ütemes, de gyönyörű dalt. Egy férfi keresgélt a faházban, majd az erdőhöz ment. Mikor a fülemüle éneke abbamaradt a pasit megölték.
Innen tudtam meg, hogy horror filmre vettünk jegyet.
Kinek mit hozott a jézuska az Edwardfa alá? xD Remélem mindenki azt kapta, amire vágyott. Nállam ez teljes mértékben igaz! :D Kaptam egy Team Edward-os tatyót, amin rajta van a cullen oroszlán, és Ed. Volt még a fa alatt egy fülbevaló szett, amiben 3 pár fülbi volt. 1. pár a cullen címer, 2. pár kristályszív, olyan, mint amit Bella kapott Edwardtól az Eclipse-ben. :P 3. pár farkasfej, olyan szép... :D Nekem twilight-os karácsonyom volt, de még nincsen vége az ünnepeknek! xD Nektek mit hozott a jézuska? :D
Pályázatok!
Mint említettem már, indultam a bellablog novellaíró versenyén. Eredményt nem értem el, de nem vagyok elkeseredve, ez egy jó tapasztalat volt, és felmértem a körülöttem lévő helyzetet. Kérlek benneteket, hogy a közönség-díj miatt, szavazzatok rám! Itt lehet szavazni, bal alsó sarokba a neveteket, és klikk a második rublika az én nevem, azt jelöljétek meg. Link: http://www.doodle.com/gshvpy9kpaanecff
Másik pályázat: Zsuzsii, és Bella hirdettek szintén egy novellaíró versenyt. Ez nem alkonyatos témakör, de én személy szerint látok benne fantáziát. Találkozol önmagaddal. Csalódsz benne? Sikerült megvalósítani az elképezléseidet? Itt megnézhetitek, vagy itt a linkcím: http://bellazsuzsiipalyazat.blogspot.com/
Komikat szeretnék még mindig kérni, ha elolvastátok a fejezetek dobjatok meg egy megjegyzéssel. :P
Reménykedem, hogy valaki szán rám pár percet, és elmondja a véleményét... :/
Helló kedves mindenki! Először is, Boldog karácsonyt! Sajnálom, szánom-bánom az összes bűnömet, mert nem frisseltem már egy hónapja. Tényleg nagyon sajnálom, DE végre valahára sikerült összehoznom a negyedik fejezetet. Nem is akarom húzni az idegeket, boldog karácsonyt, és itt a negyedik feji! És még el nem felejtem, Új közvéleményt kutatok!
4. Újra dobog a szívem
Tíííp, tíííp, SMS! Hallottam meg valahonnan a távolból a mobilom visítását. Előkotortam a táskámból, és a kijelzőt bámultam. Emilio küldött üzenetet.
„Szia! Ráérsz holnap? Elmehetnénk mozizni! Rád férne egy jó kis közösségi program! Válaszolj! Em.”
Ennyire látszódna rajtam? Pedig nem akartam, hogy a többiek is észrevegyék, a mostani, kicsit depis hangulatomat. Em mindent észrevesz. De miért is ne mennék moziba? Tényleg jó ötlet!
Kíváncsi lennék, mostanában milyen filmeket játszanak? Nincs kedvem a csöpögős filmekhez, és szerintem Emilionak se. Kalandfilm, horror jöhet. A vígjáték határeset. Attól függ, hogy milyen hangulatban kelek fel holnap.
Bepötyögtem a választ és el is küldtem az SMS-t.
Megcsináltam a házim, letusoltam, és bedőltem az ágyba. Totál káó. Teljesen kiütöttek. Ma szerencsére nem álmodtam semmilyen szörnnyel, svájci bicskás szellemmel.
Reggel kipihenten ébredtem. Még egy teljes hétvégére való programot ki kell agyalnom. Anyukám most legújabb könyvét reklámozza világszerte. Jól ír csak, tele van mindig helyesírási hibával. Azt hiszem ezt tőle örököltem, én sem tudok rendesen leírni egy mondatot sem. Igazándiból nem szoktam Anya könyveit olvasni. Öhm, ő pszichiátriai könyveket ír gyereknevelésből, és ifjú agyturkászoknak tanácsol mindenféle technikát.
Nem is merek beleolvasni, még csak az kéne! Anya és a gyereknevelés… Itt ülök itthon, az anyám több ezer kilométerre még egy SMS-t sem kaptam tőle, de ő a gyereknevelésről oktatja a népet.
***
Kellemes levegőt fújt a légkondicionáló. Kicsit hűvös, de nem fagyasztja le az orromat. A mozgólépcső ütemes kattogása kellemes háttérzajt adott. A bevásárlóközpont nyüzsgött, mint mindig. Ember, ember hátán. Hosszú sorok kígyóztak az üzletek kasszáinál. Az üzletek előtt nézelődő népek, és kartonemberek, akik egy-egy filmet reklámoznak. Van itt minden.
– Azt hiszem elhagytál valamit. – kocogtatta meg a vállamat egy ember. Ijedtemben nagyot ugrottam. Amikor sikerül kicsit összeszednem magam, és lenyugtatni magam, hogy ő egy emberi lény, és csak segíteni akar, egy álomszép arccal találtam szemben magamat. Közepes hosszúságú, barna haja oldalra volt zselézve. Hűséges, zöldes barna szeme nyugalmat árasztott. Csak néztem tökéletes arcát, íves járomcsontját, és telt ajkait.
Amikor nekem is kínossá vált a vizslatás, sajnos újra a hatása alá kerültem. Észrevette, hogy hosszasan legeltettem rajta a szemem, ezért, szája mosolyra húzódott. Ezzel még egy pofont adva józan eszemnek. Kivillantotta mind a harminckettő tökéletesen fehér fogát. Először azt hittem ilyen mosoly csak a fogkrémreklámok megbuherált képein vannak. Ezek szerint mégsem. Néhány másodpercnyi bámulás után végre, valahára utolért az agyam, és összezártam a résnyire nyílt ajkaim. Megráztam a fejem, mintha azzal ki tudnám tisztítani minden piszkos gondolattól. A fantáziám élénk. Olyannyira, hogy még engem is meglep. Anyám, két perc alatt egy perverz állat lettem.
Visszapörgettem az időt, hogy kicsit képben legyek, mi is volt a kiváltó oka az áramszünetnek, ami az agyamban keletkezett.
Elhagytam volna valamit? Mim nincs meg? Mobil, pénztárca, rúzs, sminkcucc, zsepi. Azt hiszem, mindenem megvan.
A fiú megköszörülte a torkát. A kezére pillantottam, és azt hittem menten elájulok. Vér ciki. Atyaég, ez honnan pottyanhatott ki? Gondolkoztam, miközben éreztem, hogy az arcbőröm felforrósodik, és a fülem tövéig pirulok. Elvettem a kezéből a tamponos dobozt, ami tartalékban hordtam magamnál, mert sosem tudni mikor üt be a krach.
– Köszönöm – motyogtam, miközben a táskám mélyére süllyesztettem a dobozkát. Ő biccentett, megfordult, és eltűnt a sokaságban. Nekem az ellenkező irányba kellett mennem. Sajgott a szívem, ha arra gondoltam valószínűleg most találkoztam először és utoljára ezzel a pasival. Hacsak nem futok vele össze a WC-nél.
„Hjajjj a szívem annyira fáj…” Itt volt egy tökéletes HF* és én még csak a nevét sem tudom. Cím, mobil, e-mail, msn, valami! Ez az én szerencsém. Most tuti őrültnek néz! De annyira ismerős ez a fiú!!! Honnan ismerem? Mintha már láttam volna? De biztos vagyok benne, hogy sohasem találkoztunk. Azt megjegyeztem volna, ha a vonaton ilyen sexi pasival találkozom.
„Ough! Miért vagyok én ilyen szerencsétlen?”
Elkeseredetten lépkedtem a mozi felé. Most már kalandfilmhez sincs kedvem, romantikushoz meg végképp nem! Ilyen szívfájdalommal, kizárt, hogy végig tudnék nézni két és fél óra enyelgést.
Em éppen a jegyeket vette át, amikor észrevettem. A háta mögé lopóztam, és eltakartam a szemét.
– Na, ki vagyok? – torzítottam el a hangom, a poén kedvéért.
– Őőőő, csak nem Liza? – ironizált.
– Jajj, honnan jöttél rá? – kérdeztem, de a válaszra már nem tudtam figyelni. Minden érzékszervem lekötötte a felém közeledő fiú látványa. A szívem hevesen vert, mint egy kalitkába zárt kismadár. „Felém jön! Atyaég, felém jön!” – visongtam magamban, de azt sem tudtam örüljek ennek, vagy gyorsan húzzak el a francba. Végül a lábaim a szőnyegbe gyökereztek és lesz, ami lesz alapon ott maradtam.
A fiú még mindig felénk tartott, és értetlen arckifejezése is imádni való volt. Kezdett izzadni a tenyerem, és egy óriási szilvás gombóc nőtt a torkomban. Meg kellett erőltetnem magam már ahhoz is, hogy nyelni tudjak. „Anyám, hogy áll a hajam? Nincs elkenődve a sminkem? Remélem nem koszos a cipőm. Jajj, ne a talpa csupa kosz. Csak nem veszi észre, vagy mégis?” Gondolatban már tövig rágtam a körmeimet az izgalomtól. Itt egy irtó helyes srác, és én nem vagyok a legjobb formában. Ez az én szerencsém. Bár, ha ki sem dugom az orrom otthonról, akkor nem is látok ilyen szép arcot.
Elnézést kérek minden FÉ olvasótól, a lassú frisselés miatt. Igazából, megérkezett a New Moon film, és mintha leszívta volna, a Fülemüléről az ihletemet, és átküldte volna a Sunrise-hoz. :$ Sajnálom, a késést, de nem akarok rossz fejezetet kirakni, csakmert muszáj. Ha még egy picit türelmesek vagytok velem, akkor jobbat tudok alkotni. Köszönöm a megértést, és próbálok sietni a frissel!
KINEK KELL A NEW MOON???? NOS, ITT EGY LINK, AMIT ÉN TALÁLTAM A NETEN, EZ A NEW MOON FILM! EREDETI ANGOL NYELVEN, NEM A LEGJOBB MINŐSÉG, DE NEM ÁLLNAK BELE A KÉPBE, NEM ORDÍTANAK BELE, NEM HALLANI NEVETÉST, AMIKOR POÉN VAN. ÉN ONLINE NÉZTEM, DE LE IS LEHET TÖLTENI. LINK: http://www.movshare.net/80892/video/k5vr6l7970u5d# HA NEM INDULNA: http://www.movshare.net/video/k5vr6l7970u5d FANOKNAK KÖTELEZŐ!
Beppe üzenete: Hali! Igazából csak dumcsizni akartam vkivel!
David üzenete:És én voltam a legnormálisabb?
Nem, pont azért választottalak, mert te voltál a leghülyébb!
Beppe üzenete: Ja, a többiek olyan furák…
David üzenete: Igazából vannak nagyon jó fejek, meg pár perverz állat! :(
Beppe üzenete: Igen, de annak örülök, h vannak normálisak is!!! :)
David üzenete: Különben van msn-ed?
Beppe üzenete: Persze, miért?
David üzenete:Nem tom, mer te jó fej vagy, gondoltam dumálhatnánk chat-en kívül is. Meg haverkodhatnánk is! Megadod lécci?
Na, most az a kérdés, én elég jóban vagyok-e veled, öregem? Meg merjem-e osztani az msn címem egy vadidegennel. Nem tudok róla semmit. Kor, név, nem. Ez mind hiányzik. Merjek-e kockáztatni? Legyek-e bátor? Vagy, ne legyek hüye, csak nem adom meg a címem egy pszichopatának?
Egyszer élünk, megpróbálom. Aztán ha gáz van max. letiltom, vagy valami ilyesmi.
Na, mindjárt kiderül, milyen is David. Kicsit izgulok. Na, jó vizes a tiszta víz a tenyerem. Vagy egy nagyon jó haverom lesz, vagy életem első chat-elésébe csúnyán belebukok.
Igen felveszem, bólogattam magamban. Rákattintottam a megfelelő mezőre és felvettem Davidot ismerősnek.
El is kezdett narancsos színben villódzni egy előugró ablak. David
David üzenete: Halihó! Itt van pár kép magamról katt rá a linkre: www.david-kiri-uno.it
Rákattintottam a linkre.
A képek láttán felfordult a gyomrom. Ijedten fordultam el a képernyőtől, és veszettül keresgéltem az X-et. Próbáltam bezárni az ablakot. Elég érdekes látványt nyújthattam, ahogy jobb kezem az egéren, a felsőtestem teljesen oldalra csavarodott, és a szememmel a falon lévő repedéseket tanulmányozom. De sajnos egy képet nem tudtam kiverni a fejemből. Próbáltam Beppe szőrszálait számolni, de mint egy neonreklám ott fénylett a szemem előtt. A képernyőn látott kép, az elmémbe véste magát, és hiába próbáltam szabadulni tőle. Belekarcoltál az agyamba. Ez lett a chat-elés eredménye, egy rémálomszerű kép, amitől nem bírok szabadulni! Az elmúlt öt percet szívesen kitörölném az agyamból. Amikor az első kísértetfilmemet néztem, akkor féltem ennyire. A fenyegetés ott üvöltött a képen. Elfelejtesz? Kérdezi a kép. Mert olyan elemi ereje van. Csak két ember. Egy mozdulat, ezer érzelem. És ezer jelentés, óriási tartalom. A kép ereje nem a színekben rejlik. A tartalmában van az erő.
A képen egy kamasz fiú látható. Áll egy elhagyatott épület előtt, a sötét éjszakában. Előtte egy kislány térdepel. Teste elernyedve, szembogara megkövesedve meredt a semmibe. Haja csigákban omlott a vállára, arcán félelem tükröződött. A fiú éhes tekintettel, elégedetten vigyorog a kamerába. Kezében szike, amivel a lány fejbőrét felnyitotta. Több szúrt seb jelezte a kislány brutális bántalmazását. A leány lába mellett, a deres fűben vércseppek bujkáltak. A füvön lévő fehér rétegen tökéletesen látszott friss vér. A piros cseppek szinte világítottak a jeges földön.
A fiú feje mellé utólag egy mondatot illesztettek be. „Ez lesz veled is!” Hangzott a fenyegetés.
Összeborzongtam. Valószínűleg ez egy manipulált kép, és úgyse lesz semmi, de az emberben megmarad a félsz. Most csak kamu, vagy tényleg van valami?
Életem első chat-elése… Bukta! Most azon aggódhatok egész éjszaka, hogy nem törnek-e be ma éjjel terroristák, nem üldöz-e minden utcában egy őrült. Tiszta paranoiás leszek!
Mikor elég lelki erőt gyűjtöttem, visszafordultam a géphez. Letiltottam Davidot, majd kitöröltem az ismerősök listájából. Kikapcsoltam a gépet, és ledobtam magam az ágyra. Most direkt figyeltem Beppére, nem akarom egy nap kétszer is szétzúzni a kutyusomat. Bámultam a plafont. Számoltam a posztereket. Mikor száztizenkettőnél jártam, beugrott, hogy körbe-körbe számolok. Ki se férne a szobámba annyi poszter. Körülbelül kilencedjére siklott a szemem a Robert Pattinson-os óriás poszterre.
Így nyomott el az álom, felöltözve, koszosan.
Reggel mikor felébredtem hajnali fél hat volt. Ó, mit csinálok én sulikezdésig?
Megfürödtem, felöltöztem, és kibattyogtam a konyhába. Előszedtem tálka müzlit, nyakon öntöttem tejjel, és jóízűen falatozni kezdtem. Miután befejeztem a reggelizést felkaptam egy farmerdzsekit, a táskámat, és elindultam a suliba.
Az utazás zökkenőmentes volt, most nem rendeztem jelenetet a vonaton. Sajnos az elsők között érkeztem a suliba, szóval várhatok egy csomót az értelmes emberek érkezésére. A korán érkezők, általában elég GYP-sek. Kakukk-kakukk. Rágják a ceruzájukat a kémia könyv fölött, és néznek ki a fejükből. Féloldalasan ülnek a széken, egyik kezükkel a másik szék támláját markolásszák, másik kezükben a tollat forgatják (benn a szájukban van a toll, és ott forgatják).
Hogy fogom kibírni? Kérdeztem magamtól választ nem remélve.
Felgyalogoltam a kémia terembe. Igazából nem csak a fogyik voltak itt. Még meglepőbb, hogy Romilda is bent volt már. Pedig ő Gabriellával, olyan pláza-maca szerűség. Betipegnek az órára, aztán kitipegnek. Körülbelül ennyit tudnak. Nem bírom Gabriellát, amikor megy haza, körbenéz elegen nézik-e és bemászik az apja nagy fekete BMW-jébe. Műliba. És még közönség is kell hozzá…
Mondjuk Romilda kicsit normálisabb, de ő viszont egy óriási talpnyaló. Folyton ott liheg Gabriella nyakán, mindenről kikéri a véleményét, mindent megcsinál neki. Blö!
Lezuttyantam a helyemre, kipakoltam és vártam, hogy valamelyik haverom megérkezzen. A padon doboltam unalmamban.
Ekkor vállon talált egy fóliagalacsin. Ökrök! – szitkoztam magamban. Megfogtam a gombócot és nekivágtam a feladó képének. Tudod, kivel szórakozzál! – mérgelődtem. Most nincs kedvem, sem energiám hangosan panaszkodni, meg ilyen dedós hülyeségekbe belemenni.
Azért annak örültem, hogy fejbe talált a lövésem. Mégsem hiába jártam kézilabdaedzésekre. Legalább ennyi megmaradt. Tudok célozni.
Kisvártatva megérkezett Palmira. Csöngetésig dumáltunk, meg is volt lepődve, hogy előbb értem be, mint ő.
A mai nap lassan eltelt. Tanóra, tanóra után. Ez a séma alakítja az életemet. Persze vannak apróbb fűszerezések, mint például a chat-es malőr, de igazából nagyon unalmas az életem. Sosem történik semmi. Elég szánalmas.
Ma kifejezetten szánalmasan telt a napom. Bekukkantottam a termek ajtaja mögé, nem akar-e valaki kiugrani egy bicskával mögüle? És mielőtt a terembe beléptem volna, meggyőződtem, hogy senki nem akar nekem ugrani, semmilyen szúróeszközzel. Szerencsére nem akadtam össze egy pszichopatával sem. De a tudatomba mélyen befészkelődött a kép, és a figyelmeztetés. Az agyam tudja, hogy ez egy bucherált kép és nem igazi, de a lelkem mélyén félek. Mert mi van, ha szív győz az értelem felett? Kenhetem a hajamra az agyam utasításait.
Mikor hazaértem csináltam egy kis vacsit, de a gépet nagy ívben elkerültem. Majd megengedtem a meleg vizet és kivételesen fürödtem. Jó sok habot adtam a vízhez, és a tűzforró kádba csücssentem bele. A fenekemet égette a víz, de nagyon jól esett a meleg. „Teljesen hülye vagyok!” – gondoltam magamban. Ősszel forró vízben fürödni, amikor odakint 22 °C van. Ez vagyok én, az „értelmiség mintaképe”. Miután egy óráig áztattam magam a kádban, lefeküdtem aludni. Most pizsiben voltam, senki sem kifogásolhatja a felkészültségemet! Megvoltak a fürdőszobai teendők, felvettem a pizsamának használt óriás méretű pólóm és egy bugyit. A kutya megvan, én kialszom magam. Nem lesz itt probléma. Csakhogy a problémák maguktól jönnek, nem kell nekik meghívó. A kellemes éjszaka ma elmaradt.
Sajnos nagyon rosszul aludtam. Szörnyű álomképek cikáztak a szemem előtt. Visszatért a kép is, de a kislány helyére magamat képzeltem. Egyszerűen kirázott a hideg. De nemcsak képeket vetített nekem a fantáziám. Egy történetet is köré írt. Futottam, menekültem a vigyorgó fiú elől, aki egy Excalibur-ral kergetett. Azt hiszem az agyamra ment a történelem. Bár ez a végkifejleten cseppet sem változtat. Izzadtan, fáradtan ébredtem. Még így is hálát adtam az égnek, hogy sikerült megszabadulnom a rémálmoktól.
Teltek a napok. Aztán a hetek is repülni kezdtek. Az egész egy maszlaggá folyt össze. Az idő… Nem egyenletesen telik. Pontosabban nagyon egyenletesen. Huszonnégy óra, hatvan perc, hatvan másodperc. Be van osztva az egész napom. És mégis, nagyon unalmasan és lassan telik. Vagy éppen repül, észre sem veszed, és már is vége egy napnak. Egy hétnek.
A mókuskerék-effektusból egy váratlan SMS ébresztett fel. …
