Fülemüle Éneke 1.fejezet

A Fülemüle éneke

1. A menyország

A szobát bezengte kedvenc dalom. A mobilom rezgett az íróasztalon, a faliórám monoton kattogással verte az ütemet. A fehér falaimon a poszterek, csendben nézték, amint leesik a telefon az asztalról. Odakint a Nap első sugarai már átverekedték magukat a dombokon.

Éppen álmaim pasijával, játékosan gurultunk egy mezőn, amikor a vállamba éles fájdalom nyilallt. Kinyitottam a szemem, és a szőke hercegem helyén egy székláb vigyorgott rám. A takaróm a lábamra tekeredett, a lepedő sarkát a kezemben szorongattam. A mobil, a földön visított. Elengedtem a lepedőm, és felszabadult kezemmel a lábamra csavarodott takaróval szenvedtem. Mikor kiszabadultam a fogságából, kikapcsoltam az idegesítő csörgést, és megcéloztam a fürdőszobát. Megmostam a fogam, és hideg vizet locsoltam a tarkómra, hogy kicsit felébredjek. Visszabandukoltam a szobámba, és egy hatalmas dilemmával kellett megbirkóznom. Mit vegyek fel?

Ha, a sárga fölsőm veszem fel, akkor viszont választanom kell egy másik gatyát, a fekete helyett. De, ha marad a fekete nadrág, akkor inkább kék vagy fekete felsőt kéne felvennem. Bár, lehet, hogy fehérben kéne lennem… A lila viszont divatosabb, mint a fehér. Ha a lila-fehér felsőmet veszem fel, akkor másik nadrágot kell keresnem, mert nem néz ki jól a fekete.

Egy jó öt perc gondolkodás után, felvettem egy lila hosszú ujjút, és egy csőfarmert. A konyhába menet belepillantottam a tükörbe. Azt hittem dobok egy hátast. A szemem alatt sötét karikák éktelenkedtek. Te jó ég! Így hogy megyek suliba? Jeget, jeget!

Bevágtattam a konyhába, és a fagyasztóhoz léptem. Kivágtam az ajtaját, belekukkantottam a jégkockatartóba. Üres… Szuper! Pár perc gondolkodás után, nekiálltam körömmel kapirgálni a fagyasztó oldalát. Az odafagyott jégréteget próbáltam leszedni. Ó, a francba a körmeim!

Mire sikerült kikapirgálni egy kisebb zacskónyi jégmorzsát, a körmeim gyalázatosan festettek. A zacskó száját bekötöttem, és a szemem alatti karikákhoz nyomtam. A hideg csípte a bőrömet, de tűrtem, ha úgy keltem, mint egy boszorkány, viseljem a következményeket.

Uhh, de ez nagyon hideg! - siránkoztam magamban. Nem véletlen, hogy azt mondják, a szépségért meg kell szenvedni. Remélem, legalább halványítja a lila foltokat. Öt perc után az arcizmaim, és az ujjaim elzsibbadtak, a jégtől. A fene fog tovább ezzel szórakozni! – gondoltam magamban, és kivágtam a kukába a jeges zacskót. Lemostam az arcomat, megtöröltem, majd felraktam egy réteg alapozót. Valahogy ki kell küszöbölni a hibát, és a természetes módszer annyira nem vált be. Lefagyasztottam a fél arcom a semmiért… Csúcs.

Ha már így benne vagyok úgy is a sminkelésben, feldobtam egy spirált és egy vékony réteg csillámot. Szolid, picit csillogós, ajakszínű rúzst kentem a számra, majd a fésű után kutakodtam. Alaposan végigszántottam kusza tincseimen, a tarkómon megbúvó csomókat fájdalmasan távolítottam el. Nem szerettem kora reggel fésülködni. A csomófésülés, nem a kedvenc teendőim közé tartozik. Nem vagyok mazochista, nem áll szándékomban magamnak fájdalmat okozni, de az összegabalyodott tincseket, csak ilyen módon lehet eltávolítani.

Sajnos a jégkockás magánszám miatt, nincs időm reggelizni. Felkaptam a farmerdzsekimet és így vágtattam le a lépcsőn. Felkaptam a táskám és nekiindultam az utcának. Emlékszem annak idején, nagyon féltem egyedül jönni, menni. Mindenféle mumusokat, és kísérteteket képzeltem a sarkokra. Már nem emlékszem mindnek a nevére, de ezek voltak tulajdonképpen az útjelzőim. A Szürke boszorkány után jött az Egyszemű Alfréd. A beton sarkon áll a Cukrász zombi. Valószínűleg túl sok sci-fit néztem kiskoromban. Ma is vonz a misztikus világ. Szeretek ilyesmiről olvasni, filmet nézni. Annyira jó néha kilépni a megszokott életemből és kicsit átugrani a könyvek birodalmába. Ahol minden megtörténhet, határ a csillagos ég. Sosem tudom, mi fog történni, nem olyan kiszámítható, mint a szappanoperák a TV-ben. Van benne egy izgalmas és egy ijesztő réteg. De az ijesztő is izgalmas, és az izgalmas is ijesztő. Az ijesztőnél a felfokozódott adrenalin szint teszi izgalmassá, az izgalmas néha ijesztő. Maga az izgalom elég tág fogalom, lehet pozitív, illetve negatív. A negatív izgalom, lehet a félelemmel egyenlő is. A pozitív izgalom, mikor várod mi fog történni, tippelsz az elején, hogy mi lesz a vége. Aztán mikor kiolvastad, elgondolkozol a tippen, és ha nem olyan jó a történet, akkor helyes, ha tényleg sok benne a csavar, akkor nem feltétlen találod el.

Ilyen gondolatokkal szeltem az utcát. A Nap halvány fénye megvilágította a járdát előttem. Az olajfákon ezer meg ezer bogyó csüngött. Lassan itt a szüret ideje, le kell szedni az érett termést. Az egyik feléből Oliva olaj készül, a másik felét elrakjuk, később pizzára, vagy kenyérbe belesütni.

Tizenöt perc alatt elértem a vasúti állomást. Kimentem a kettes vágányra és szemléltem a körülöttem élőket. Például van egy nő velem sréan szemben, kiugró arccsont, közepes termet. Annyira bögyös, hogy egy galamb simán odafészkelhetne, és úgy áll terpeszben, mint aki mindjárt bepisil. Mellettem egy festett hajú csajszi áll. Nagyon a figyelemfelkeltésre ment, legalábbis a haja erre utal. A lila és piros csíkok, nem hinném, hogy a környezetbe olvadást szolgálják. Egyébként sem túl esztétikus látvány volt, a sminkje elmaszatolva, a nadrágján üdítőfoltok. Gyönyörű…

A peron túloldalán egy helyes pasi szemlélte az embereket. Rejtélyes okokból néha el-elmosolyodott. Mikor a tekintetünk találkozott rám kacsintott, majd elfordította arcát. Elmosolyodtam, ez nagyon cuki volt. Kerestem a szemkontaktust, de nem nézett többet felém. Közben közénk került a vonat, nagy fehér alakja teljesen eltüntette előlem a fiút. Mindenki elkezdett mozgolódni, készültek a felszállásra. Hétfő van, tehát körülbelül ezren lesznek. Szuper…

Ámbár, ha jobban belegondolok ez nem is olyan rossz. Sok az ember, sok a helyes pasi. Ismerkedési lehetőség, apró flörtök. Csupa izgi. Nem vagyok egy cafka, nem szoktam minden szembe jövő fiúval lefeküdni, de szívesen kötök ismeretségeket. Szokták mondani, hogy közvetlen vagyok. Szerintem ez teljesen igaz. Bárkivel, bármiről el tudok beszélgetni, bárhol. Ez a jó Olaszországban. Nincsenek határok, nincsenek korlátok. Teljes szabadság. Nagyapám mesélte, még kiskoromban, hogy Finnországból költöztek ide a nagymamámmal. Nem bírták a hideget. Annyira kedvesek voltak velük a helyiek, hogy végleg ide telepedtek. A nagyinak akkora szája van, mint a bécsi kapu, szóval hamar beilleszkedett a zajos, hangos, nagybetűs OLASZORSZÁG-ba. A papának több idő kellett, mire megszoktak ezt az életet. Sokkal lassabban zajlik, mint Észak-Európában. Te jó ég, ha mindenki pörögne itt a tűző Napon, szerintem agyvérzést kapnánk. De legalább egy jó kis Napszúrást. Szóval, neki több idő kellett, mire sikerült felvennie az itteni ritmust.

Anyám a nagyira ütött, nagy száj, közvetlenség, és mindenekfelett csupa szív. A szeretet és a kedvesség sugárzik belőle. Igaz nemrég megcsappant ez a kisugárzás, mikor apámmal elváltak. Körülbelül két évvel ezelőtt történt, hogy anyám azt hitte megcsalja apa. Volt itt nagy ramazúri, meg anyu bevetette csodálatos szimatát. Tisztára olyan volt, mint a nyomozók. Még egy nagyítót is beszerzett. Nézegette apa ingét, van-e rajta idegen női hajszál. Próbálta kikérdezni a munkatársait, láttak-e valami szokatlant. Anyu nem a diszkrécióról híres, és nem is a csöndességéről. Az eredetileg titkos megfigyelő expedíciója, az elején elbukott. A portással nem kis balhéba keveredett, óriási szópárbaj keletkezett, körülbelül két másodperc alatt. Apa persze rögtön rájött, hogy anyát mi szél hozta erre. Megbeszélték a dolgot. Na, jó azt hiszem kicsit, másképp kéne fogalmaznom, habár azt a beszélgetést csak apa kedvenc öltönye, anya legjobb táskája, és egy akvárium, a benne lakó aranyhallal nem élte túl. Szegény Guszti. Az az én aranyhalam volt. Bár annyira nem bánom, különben sosem kaptam volna meg az én kis drágámat, Beppét. Beppe a kutyusom, még nagyon picike, de nő az én szentem. Egy beagle fajtájú kutyus, és nagyon édes. Bár anyu már elküldte párszor, melegebb éghajlatra, mert megrágott néhány ruhadarabot. Zokni, táska, póló nem probléma, Beppe kutyus megrágja!

Közben a vonat nyikorogva lefékezett, mint a Harry Potterben, fehér füst szállt a kerekek felől. Szerencsére ezen a vonalon nem járnak, halálfalók, meg Griff madarak, és egyéb misztikus lények. Nyugodt szívvel szálltam fel, a nagy tömeggel. Hétfő révén tényleg sokan voltak a járművön. Szerencsém volt, egy emeletes vonatot sikerült kifognom, több ülőhely, több állóhely…

Besoroltam egy pufók néni mögé, aki az emeltre tartott. Sajnos az ilyen lépcsőket szűkecskére építették, és a néninek elég problémás a felmászás. Kíváncsi lennék, mi jár a fejében? Lépcső….Lépcső….Lépcső….

Az éles sípolás majdnem beszakította a dobhártyám. Az ajtók záródtak, a sípolás elhalt. Helyette a vaskerekek felmordultak, és elindult a szerelvény. A kerekek unalmas, monoton hangon kattogtak a síneken.

A másodperc negyedébe telt felmérnem a helyzetet. Egy vad, fekete bőrű bevándorló megunta a várakozást, hogy feljussunk az emeletre. Egy erőset lökött az előtte álló férfin, mire az dominóban az előtte álló férfin lökött. Sajnos én következtem. Felmértem a helyzetet, de már semmit nem tehettem. A képem a pufi néni hátsó fertályában landolt. Ezután jött a gumilabda effektus. Az arcom visszacsapódott, és hátrafelé kezdtem zuhanni. Az első ütéstől még szédültem, és kába is voltam. Mintha fél deka kokót szipkáztam volna. Csak zuhantam és zuhantam. Úgy éreztem magam, mint a pillecukor. Könnyű voltam, akár a vatta. Némán vártam, hogy a fejem csöndes koppanással, padlót ér s végre vége lenne a zuhanásnak. Már szinte éreztem is, amikor becsapódok, éles fájdalom nyilall a koponyám hátsó részébe. Ki tudja, lehet, hogy betörik a fejem. Vagy legalább egy kiadós agyrázkódásom lesz.

Mi van már? Miért nem érzem a hideg padlót? Miért nem koppan a fejem? Na, most mi van?

Két erős kar szorított magához. Meghalok! Én most meghalok! Elvisznek a marslakók! Elkaptak! A szó mindkét értelmében. Szerencsére nem lesz agyalapi törésem, de az elkövetkezendő pár évtizedet kis, zöld emberkékkel kell töltenem, akik ragadnak, mint rágógumi, és idegesítő nyelven hadarnak.

– Hahó! Kislány, nyisd ki a szemed! – egy angyal szólt hozzám, tuti fix. Ilyen hangja csak az angyaloknak van. Egy kellemes, lágy férfihang szólított fel az ébredésre. De olyan kényelmes itt! Te jó ég, ha Palmirának elmesélem, hogy egy angyal kezében töltöttem kb. öt percet, a vonatútból.

Ha felébredek, esküszöm, nem hallgatok több Menyország touristot.

Az összeragadt szempilláim próbáltam szétválogatni, és kinyitni a szemem. Csodák csodájára, elsőre sikerült. Mondom, tuti a menyben vagyok.

– Áh, végre! Csipkerózsika ismét köztünk! – könnyebbült meg a férfi. Hát a hangja szebb volt, mint ahogy kinézett. Raszta haj, barnás zöld szemek. Vászonnadrág, póló összeállítás. Mikor kicsit már magamhoz tértem, feleltem a férfinak

– A csókot, ha lehet, kihagynám. – mosolyogtam. Tulajdonképpen bunkó voltam, de a pasi is mosolygott, tehát nem vette a szívére. – Köszönöm! – mondtam miután az agyam is utolért, és kikászálódtam az eddig oltalmat nyújtó karok közül.

– Szóra sem érdemes. – mondta a férfi, aztán halkan a fülembe suttogott….

Hát itt van, megérkezett! Az első fejezet... Kíváncsi vagyok a reakciókra, komikra! És tényleg írjatok! Folytassam-e egyeltalán? Ha nem akkor még lehet sztornózni az egészet!
Óhajokat-sóhajokat szívesen halgatok. Itt tágabb terem van. Tehát, kommentre fel! Irány megjegyzést írni!
Köszi, puszi: Wedó